Hírlevelek

30 éves a Kelet-Európa Misszió. 2022

2022-ben ünnepeltük a magyarországi Kelet-Európa Misszió harmincéves jubileumát. Ezzel a rendhagyó hírlevéllel adunk hálát azért, hogy az elmúlt három évtizedben szolgálatunk minden területén megtapasztaltuk Isten áldását.

1992-ben Isten Igéjével összhangban fogalmaztuk meg a Kelet-Európa Misszió Alapítvány szervezeti szabályzatának első pontját: „Elsődleges célunk Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése minden helyen, a hol a z Úr ajtót nyit nekünk”. 

Karitatív szolgálataink nélkülözhetetlenek azokon a helyeken, ahol jelen vagyunk, de nem helyettesítik a nagy missziós parancs beteljesítését. Számomra Jézus iránymutatása nem más, mint az, hogy az evangéliumot, amelyet megértettem, átéltem, és teljesen megfordította az életem irányát, én is továbbadjam, akinek csak tehetem (Mt 28, 16-20). Értelmezésem szerint Jézus szavai sürgős és fontos kérésként felszólító módban hangzottak el. Olyan ez a parancs a keresztényeknek, mint egy iránytű a hajósoknak. Amikor visszagondolok az elmúlt évtizedek történéseire és eseményeire, Isten szava arra emlékeztet, hogy a sok megpróbáltatás és akadály ellenére is van okunk a hálaadásra. Nem az a fontos, amit én gondoltam, vagy tettem, hanem az Ő szeretete és jelenléte, amit az elmúlt évek során megtapasztaltunk.

 

Én kaptam minden hatalmat égen és földön.
Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden nemzetet!…
S én veletek vagyok minden nap, a világ végéig. <
Jézus szavai, Máté evangéliuma 28, 16-20

2024-2

2024-1

2023-3

2023-2

2023-1

2022-1