A weboldal sütiket (cookie) használ a szolgáltatások minőségének javítására. A weboldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.

A RÁSZORULÓK SZOLGÁLATÁBAN
A Kelet-Európa Misszió egy keresztény karitatív szervezet, amely Magyarországon 1992 óta működik alapítványként és része egy nemzetközi missziós partnerhálózatnak. Munkánk felekezetközi alapokon nyugszik. Célunk Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése és a szükségben levő emberek gyakorlati és anyagi megsegítése.

Június utolsó hetében már második alkalommal ismerkedhettek a média különböző területeivel azok, akik résztvevői voltak a Kelet-Európa Misszió által szervezett Médiatábornak. "Jobb lenne, ha két hétig tartana" - foglalhatnánk össze több táborozó véleményét.

 

A különféle szakterületek már ismerősek lehettek az előző évből: web, rádiózás, filmezés, fotózás, újság- és blogírás. Öt teljesen eltérőnek tűnő világ, melyek mégis képesek voltak együttműködésre, hiszen sok csoportfoglalkozás egy-egy kurzus összevonásával zajlott. A filmezésre jelentkezők nemcsak a mozgókép világának alapvető tudnivalóival ismerkedhettek meg, hanem résztvevői voltak egy igazi forgatásnak is, mely többek között egy budapesti szinkronstúdióban zajlott. Fotósaink a képkompozíció elméleti alapjainak megismerése mellett rengeteget fényképeztek: ennek során az ócsai skanzent és a mellette álló, műemléknek számító templomot is fotózták, de éjszakai csillagfotózást is tanultak. Az újság- és blogírást választó jelentkezők a terület szakmai alapjaival ismerkedhettek, valamint ellátogattak egy napilap szerkesztőségébe, és az újságot előállító nyomdába is - a tábor végén pedig saját maguk szerkesztették és tördelték a tábor alatt írt cikküket. A rádiós képzésen tanulók beszédtechnikát, vágási alapokat sajátítottak el, de meglátogattak egy igazi rádióstúdiót és megfigyelhették hogyan zajlik egy élő adás. Végül érdemes megemlíteni a webes csapatot is: a kínálat nagyon színes volt, hiszen a Wordpresstől és blogírástól kezdve a mobilalkalmazások készítésén át a Google által nyújtott lehetőségekig minden az asztalra került.

A Médiatábor természetesen nem csak technikai-szakmai kérdésekről szólt. A médiaismeret nem önmagában fontos, a frissen megszerzett tudást, mint keretet evangéliumi tartalommal kell feltölteni. Leginkább a tábor esti alkalmai szolgáltak arra, hogy a közös dicsőítések, elgondolkodtató előadások motiválják a jelenlévőket a szolgálatra. Az Offline Band dinamikus dicsőítése után Boncz Zoltán, fiatal lelkészként arról beszélt, hogy legyünk proaktív emberek Isten üzenetének hirdetésében, akik fontosnak tartják, hogy ne csak kérni, de adni is tudjanak. Izsák Norbert újságíró és történész a média működéséről, a hírek hírértékéről és hatásairól tartott előadást, kérve hallgatóit, hogy ne a bulvármédia alapján gondolkodjanak, hanem a kereszténység Jó Hírét jó módon közvetítsék. Az utolsó este Szabó Balázs tartott sodró lendületű koncertet, személyes élettörténetével is tovább biztatva a táborozókat, hogy ne adják fel az álmaikat, hanem szolgálják Istent teljes erővel.

A Médiatábor egyik fiatal résztvevője a tábor végéhez közeledve azt mondta, olyan érzései vannak, mintha hetek óta a táborban lenne: ennyi élményt ritkán szokott átélni ilyen rövid idő alatt. A tábor szervezői bíznak abban, hogy a résztvevők között lesznek olyanok, akik a közeljövőben belekezdnek egy hosszabb távú, médiát is érintő szolgálatba, mellyel Isten Országát építik.

Jövőre Médiatábor 3.0?